3. fejezet

A délután nagy részét a szobámban töltöttem, és a régi fényképalbumokat lapozgattam. Eddig fel sem tűnt, hogy valójában mennyire nem ismerem az apámat. Kihívás volt akár egyetlen képet is találni, amin ő is szerepelt. Ha nem akartam magamnak hazudni, akkor őszintén be kellett vallanom: én nem szeretem az apámat. Ennek több oka is volt:

1. Véleményem szerint nem is szerette anyát. Nem jött el se anyu, se a nagyi temetésére. Helyette küldött pár hatalmas virágcsokrot, meg koszorúkat.

2. Soha nem akarta felvenni a kapcsolatot se velem, se Daemonnal.

3. Örültem volna, ha legalább a szülinapomon felhív, vagy ha küldött volna egy üdvözlőlapot. De soha nem tette egyiket sem.

De legalább itt volt nekünk a nagyi. Viszont miután ő is elment, ketten vagyunk. A bátyám meg én. Szombat esténkét néha leülünk a nappaliban, és megnézünk egy-egy filmet, popcornnal a kezünkben. Ilyenkor át szokott jönni Jack és Richi is. Ők ketten a mi legjobb barátaink.

És akkor itt jön egy "de"... Ez pedig nem más, mint Rania. Őt nem lehet a legjobb barátok közé sorolni, mert ő több annál. Olyan, mintha ő is a testvérem lenne. Gyakorlatilag mindent tudunk a másikról. Szokták mondani, hogy a legjobb barátok szavak nélkül is megértik egymást. Ez is pont ilyen.

Most este volt, és a szél még hűvösebben fújt, mint napközben. A ház előtt álltam, és Raniara vártam. Mielőtt kiléptem a lakás ajtaján, elköszöntem a bátyámtól, és még egyszer elmondtam neki, hogy reggelnél előbb ne számítson rám. Ugyanis azt terveztük Raniaval, ha vége a koncertnek, megállunk egy motelnél, és ott alszunk.

Ahogy felhúztam a dzsekim cipzárját, egy jéghideg kéz takarta el előlem az utcát, és annak világosságát. Az érintése ismerős volt. Közelebb hajolt, és a fülembe suttogott:

-Mehetünk? - A hangja egyszerre volt lágy és titokzatos.

-Richi... - Sóhajtottam. Közben közelebb húzódtam hozzá, mert száz százalékig biztosan tudtam, ő az. A keze eltűnt az arcomról. Csak az érintése forró helye maradt ott.

Megfordultam, majd mélyen a szemébe néztem. A kezem önálló életre kelt. Az ujjaink összefonódtak. A másik kezem pedig az arcához ért.

-Köszönöm a rózsát. - Hajoltam hozzá nagyon közel.

Két karja szorosan fonódott a derekam köré.

-Szeretlek. - Mondta ki hangosan.

-Én is szeretlek. - Visszhangoztam.

Megfogta az államat, majd egyre közelebb és közelebb vont magához. A szívem egyre gyorsabban vert, majd' kiugrott a helyéről. Az ajkamon éreztem a leheletét. Már majdnem megcsókolt, amikor hirtelen ijedtünkben kettéugrottunk.

Ennek az okát egy szóban ki lehet fejezni: Rania. Pont ekkor érkezett meg. A kocsijával a járda szélénél állt meg.

-Indulhatunk? - Kérdezte észre sem véve, azt az üzenetet lövellem felé gondolatban, rossz időzítés. Nagyon, de nagyon rossz időzítés.