- Richi, hagyd! – Kértem a fiút,
aki épp Chris-szel verekedett a hóban, mert amint megütötte a szőkeséget, Chris
egyből a torkának ugrott.
Engem a bátyám fogott le eddig,
ám most elengedett, és odalépett a verekedők mellé. Pár másodperc alatt
sikerült szétválasztania őket. Valamit mondott nekik, ám ezt nem hallottam.
Mindketten bólintottak rá, és megvárták, amíg Daemon visszaér hozzám.
- Nyugodj meg, hugi! Megbeszélünk
valamit, utána pedig minden rendben lesz, oké? – Nézett rám kérlelőn. Nagy
nehezen rávettem magam, hogy higgyek neki, majd Rania-val és a nevelőapámmal
bementünk a lakásba.
Természetesen nem bírtam ki, így
az ablakhoz álltam, és onnan néztem, ahogy a fiúk a kint lévő hidegben
fagyoskodva, indulatoktól telve próbálnak beszélgetni. Láttam, mindhármuknak
nehezére esett elég halkan beszélni ahhoz, hogy idebent ne halljam őket.
- Rania, te tudsz szájról
olvasni, ugye? – Kérdeztem barátnőmtől, aki egyből megjelent mellettem, és a
fiúkat nézte ő is.
- Igen, de nem biztos, hogy
tudni akarod, miről beszélnek… - Kísérelt meg visszatartani. Ezután még pár
szót váltottunk, amiből egyértelművé vált számára, nagyon is tudni akarom, miről
lehet szó.
- Chris azt mondja, te vagy az
első lány, aki visszautasítja, és ezért is szeretne jobban megismerni, de ezt
Richi nem hiszi. – Kezdte fordítani nekem, amiről szó volt. – Richi-nek már
nagyon elege van ebből a helyzetből, és a bátyádnak is, de nem tudják meggyőzni
Chris-t, hogy hagyjon végre békén, mert elegük van belőle, és te sem akarod őt látni…
A fiúk eközben heves
kézmozdulatokkal veszekedtek. Párszor azt hittem, ismét egymásnak fognak esni,
ám a bátyámnak mindig sikerült lecsillapítania a kedélyeket. Végül Richi
bólintott, és Chris elindult az ajtó felé. Én kérdőn néztem Rania-ra.
- A te szádból akarja hallani,
tényleg így van-e, a többiek meg belementek. – Magyarázta.
Alighogy a mondat végére ért,
Chris lépett be a nappaliba. Az ajtófélfának dőlt, miközben egyik kezével
megtapintotta az egyik sebet az arcán, amit Richi-től szerzett.
- Szóval… - Kezdett bele
flegmán. – Valóban nem akarsz többé látni?
- Valóban. – Bólintottam kurtán.
Viszketett a tenyerem, annyira szerettem volna letörölni azt a mosolyt az
arcáról, amire ezután húzta a száját. Rania látta, elönt a méreg, így vállamra
tette egyik kezét, hogy visszatartson.
- És miért?
- Miért?! Még kérdezed?! –
Néztem rá felháborodva, mialatt Richi és Daemon is megjelent mögötte. – Nem tudom
feltűnt-e, de egy jó ideje már pokollá teszed az életem… Lehet, neked ez csak
időtöltés, vagy mit tudom én, de nekem, képzeld, nagyon rossz! – Kiabáltam vele.
- Csak ezért? – Húzta fel egyik
szemöldökét. Ekkor Rania valami olyasmit suttogott, most már megengedi.
Elengedte a vállamat, én pedig közelebb léptem Chris-hez, és arcon ütöttem.
- Igen, ezért! Most pedig tűnj
el innen, és soha többé nem akarlak látni! – Üvöltöttem, majd sírva rohantam
fel a szobámba. Az ajtót erősen csaptam be magam mögött. Senkit nem akartam
most látni. Legszívesebben meghaltam volna ebben a pillanatban.
Egy ideig csak feküdtem, és
sírtam, ám hamarosan valaki belépett a szobámba. Sejtetem, Richi az. Lefeküdt
mellém, majd szorosan magához ölelt.
- Sss! – Súgta a fülembe. – Minden
rendbe fog jönni.
Hangjában hallottam valami
furcsát, mintha szándékában állna… Nem is tudom… Mintha meg akarná ölni
Chris-t, vagy valami ilyesmi…
- Megígéred? – Tettem fel a
kérdést, amitől sikerült volna megnyugodnom megfelelő válasz esetén.
- Igen. – Súgta, majd
megcsókolt.
