8. fejezet

-Miért jöttél? - Ismételtem meg a kérdésemet.

-Szeretnélek megismerni titeket... - Itt a szavába vágtam.

-Igen? És az elmúlt tizenöt-tizenhat évben miért nem akartál megismerni minket? - Épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de én megelőztem. - Tudod, mit? Nem is érdekel...

Kiszaladtam az előszobába, magamra kaptam a cipőmet, és a kabátomat.

-Hova mész? - Kérdezte.

-Egy barátomhoz. - Azzal kirohantam a szabadba, az éjszakai sötétségbe.

Richi már az ajtóban állt, amikor megérkeztem a házuk elé. Egyből a karjaiba vetettem magam. Jó érzés volt, hogy erősen szorít magához.

-Honnan tudtad, hogy jövök? - Kérdeztem, majd még erősebben öleltem magamhoz.

-Daemon telefonált, és mondta, szerinte ide fogsz jönni. Megkért, hogy vigyázzak rád...

A következő pillanatban megcsókolt. Ujjaim a hajába túrtak.

-Van kedved elmenni a tóhoz? - Kérdezte hirtelen. Lelkesen bólintottam. Persze, hogy van.

A tónál van Richinek egy háza, amit a szülei vettek neki azért, hogy bármikor elmehessen oda, ha valami bántja, vagy csak szeretne egyedül lenni.

A testvérének, Jacknek is van egy háza valahol az óceán mellett. Ők választhattak, melyiket szeretnék, és mind a ketten úgy gondolták, hogy a tónál lévő Richié, az óceánnál lévő Jackké legyen.

Igazából Richin és rajtam kívül senki sem jár ide. Az elmúlt egy évben rengetegszer voltunk itt. Szinte minden hétvégén eljöttünk, viszont az utóbbi időben kicsit minden összejött, és ezért nem volt rá időnk.

Imádunk itt lenni. Nemrég Richi adott egy kulcsot nekem is, hogy bármikor eljöhessek ide, amikor kedvem tartja.

Örültem, hogy most eszébe jutott ez a hely, mert tényleg erre volt szükségem. Nyugalomra. Elzárva a külvilágtól.

-Nem vagy éhes? - Kérdezte Richi a konyha felé húzva engem, miután bólintottam. - Csinálok valamit.

Amíg Richi elkészítette a vacsorát, addig én elmentem lezuhanyozni. Az egyik szekrényből előhalásztam pár ruhát, amik az enyémek voltak, ugyanis itt is tartottam néhányat még régebbről.

Miután végeztünk a vacsorával, kimentünk az teraszra. Annak ellenére, hogy már tél volt, olyan langyos volt az idő, mintha csak tavasz lett volna.

Richivel innen szoktuk nézni régen a csillagokat. A mostani helyzet csak annyiban különbözött, hogy nem a csillagokat néztük, hanem egymást, és ezúttal én Richi karjai közt feküdtem.

-Örülök, hogy itt lehetek. - Szólaltam meg egy kis idő elteltével nagyon halkan.

-Én is.

Richi kezével az állam alá nyúlt, és még közelebb húzott magához. A következő pillanatban ajka az enyémhez ért. A szívem egyre gyorsabban vert. Ujjaim a hajába túrtak.

Ezután Richi felkapott, és elindult velem a szobában lévő ágy felé. Ott letett, mellém feküdt, majd a mellkasára húzott, és tovább csókolt.