10. fejezet

Végül Richi rábeszélt, hogy menjek haza, és legalább hallgassam meg az apámat. Nagyjából dél lehetett, amikor egymás kezét fogva beléptünk a lakás ajtaján.

-Kristen... - Kelt fel apám a konyhaasztaltól, amikor meglátott. Eközben a tűzhelynél Mac állt, és az ebédet főzte.

Láttam, az édesapám szeretne megölelni, de én nem hagytam neki. Ezt Richi is észrevette, és átkarolta a vállamat.

-Mi még nem ismerjük egymást... - Fordult Richi felé. - Leonard Mason.

-Richard Hart. - Fogott kezet az apámmal.

-Kristen barátja? - Tippelt, mire Richi bólintott.

-Szóval... - Szóltam közbe. - Mit akarsz itt?

-Beláttam, hogy hiba volt itt hagyni titeket. Szeretnélek megismerni titeket, és élhetnénk úgy, mint... - Ekkor elhallgatott.

-Mint régen? - Fejeztem be helyette. - Tudod, úgy már nem fogunk élni. Daemon-nak és nekem már van apánk Mac személyében.

Richi erősebben szorított magához, mert érezte, ha nem tenné, én simán nekirontanék az apámnak. Eközben Daemon is belépett a konyhába, és a másik oldalamra állt.

-Kristen, kérlek, nyugodj meg! - Kérlelt halkan. - Én sem ugrottam a torkának, te sem fogsz... - Azzal helyet foglalt az egyik széken.

-Akkor? Hol kezded? - Vontam fel egyik szemöldökömet. - Mert nem hiszem, hogy csak meg akarsz ismerni minket...

Az apám ebéd közben elmesélte, hogy mióta nem látott minket, menedzserként dolgozik Chris Payne-nek. Ekkor nagyon kiakadtam, mert már sejtettem, hol fogunk kilyukadni... Igen, az apám valóban Chris kérésére jött el hozzánk, mert megtudta, hogy rokonok vagyunk.

-Te tényleg tönkre akarod tenni az életem? - Tettem fel a költői kérdést, amire senki nem reagált.

-Nézd, Kristen! Ő a főnököm, és erre kért meg, szóval meg kell tennem.

-Ó, igen? És velem mi lesz? - Álltam fel az asztaltól. - Csak azért jöttél, mert Chriis-nek kell egy új barátnő, és én pont megfelelek neki?

-Igen. - Ismerte be a szemembe nézve.

Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Nem voltam képes elhinni, hogy tényleg egy ilyen ember az apám.

-Jól van. Akkor mondd meg neki, hogy soha, de soha többé ne jöjjön a közelembe, különben nagyon megbánja! - Azzal hátat fordítottam a többieknek, felszaladtam a szobámba, levetettem magam az ágyra, és zokogtam.

Egyszerűen csak szerettem volna elfelejteni az elmúlt pár napot. Szívesen visszaugrottam volna az időben. De nagyon szívesen.

Miután kissé csendesedett a sírásom, valaki egyik kezét lágyan a vállamra tette, és végigsimított a karomon. Tudtam, hogy a bátyám az, így lassan felé fordítottam a fejem.

-Elment? - Kíváncsiskodtam.

-Nem teljesen. - Rázta meg a fejét. - Azt mondta, szeretne eljönni holnap Chris-szel...