2. fejezet

Még mindig nem tértem magamhoz, mikor beindítottam az autó motorját. Richi tényleg...? Te jó ég! Hiszen ez fantasztikus lenne. Már vagy tizenöt éve ismerem, de eddig csak akkor puszilt meg, amikor szülinapom volt.

Lassan én is hazaértem. Amint benyitottam a lakás ajtaján, a konyhából üvegcsörömpölést hallottam. Itthon van a bányám? Azt hittem, hogy még dolgozik.

Már tíz éve annak, hogy az anyukánk meghalt egy autóbalesetben. Azóta a nagyi vigyázott ránk, de őt is nagyjából egy éve temettük el. Apu nem volt hajlandó minket elvállalni ezután sem. Szerencsére a bátyám pont ekkor vizsgázott le, és úgy döntött, hogy ezentúl ő lesz az, aki vigyázni fog rám.

A bátyám, Daemon most tizenkilenc éves, és egy olyan cégnél dolgozik, ahol a főnöke a gyerekeiként szeret minket. Daemon nem kap fizetést, hanem minden kiadásunkat a "pótapánk" állja.

Beléptem a konyhaajtón. Lehajoltam, hogy segítsek felszedegetni a pohár darabkáit.

-Szia!

-Helló! - Üdvözölt a bátyám, miközben a szabad kezével összekócolta a hajamat. - Hallottam, mi történt. Jack nemrég ment el. Mesélte, hogy egy kicsit lubickoltál egy vödör vízben.

-Nagyon vicces... - Löktem oldalba a bátyámat. - Mindjárt jövök.

Felkaptam a táskámat, amit időközben a földre dobtam, felrohantam az emeletre, átöltöztem a saját ruháimba, majd indultam volna vissza a földszintre, de megpillantottam egy borítékot az íróasztalomon. Esküdni mertem volna rá, hogy reggel még nem volt ott. Az elején gyönyörű betűkkel az én nevem szerepelt.

Kíváncsian nyitottam ki. Amikor megláttam a benne lévő papírlapon az írást, egyből tudtam, ki küldte.

-Richi... - Mondtam félhangosan, és természetesen mosolyogva.

Kihúztam a kis kártyát, amin a következő állt:

"Nézz az ablakodhoz! Remélem tetszeni fog."

Úgy tettem, ahogy a lapon kérte. Felnéztem, és megláttam egy... Egy vörös rózsát.

Az ablakhoz léptem. Lassan emeltem fel a virágot, és szagoltam bele. Valami fantasztikus volt az illata! Ráadásul köztudott, hogy a vörös rózsa a szerelem jelképe. Remélem minél előbb fogunk találkozni. Szeretném megköszönni neki, de leginkább be akarom vallani neki, hogy mit érzek iránta.

-Kristen! - Zökkentett ki a gondolataimból a bátyám. - Gyere enni!